Kelet-Magyarország serdülő területi ranglista verseny Cegléd

Asztalitenisz Kelet-Magyarorszagi Területi Serdülő Ranglista Verseny

November 3-a. Az év utolsó pontszerző versenyére indul Török Anna, a DMTK asztaliteniszezője. Utolsó éves serdülő versenyzőként szeretné megduplázni ranglistapontjait, és a jelenlegi 46. helyről lényegesen előbbre jutni. Játéktudása alapján minden esélye megvan erre.

Bővebben...:

Budai Pingpong Klub DC csapatverseny

Budai-PingPong-Klub DC-csapatverseny 2013.10.27

20 csapat nevezett a Budai Pingpong Klub 2013.10.27-én megrendezett DC csapatversenyére. Ebben a rendszerben két főből álló csapatok küzdenek egymással. Páros mérkőzéssel kezdenek, majd mindkét játékos egyéniben is asztalhoz áll az ellenfél mindkét játékosával. Egy ilyen DC komoly igénybevétel minden résztvevőnek, hisz akik legtovább maradtak talpon, azok 20 (!) meccset játszottak, de a legkorábban búcsúzók sem úszták meg kilenc mérkőzésnél kevesebből.

Bővebben...:

DMTK I : GÖD SE II
8 : 10

DMTK-I 2013.10.12

Az 5. forduló hazai pályán került megrendezésre. A DMTK I a gödieket fogadta. A csapat nagyon fenta a fogát rájuk, mert a tavalyi szezonban sem idegenben, sem itthon nem sikerült legyőzni őket. Ezért aki eljött megnézni a meccset abban biztos lehetett, nem fog unatkozni.

 

 

DMTK II : MAGLÓD SE II
13 : 5

DMTK-II MAGLOD-II 2013.10.12

A DMTK II. csapata október 12-én, az 5. fordulóban, is a maglódiakat fogadta, de ezúttal a második vonalbeli játékosokat. Ez az első szezon, hogy Maglód két csapattal indult a bajnokságban. Az ok, hogy a Maglód I fel szeretne jutni a Pest megye „A” bajnokságba, és szüksége van utánpótlásra épp úgy, mint a harasztiaknak, aki az elmúlt héten megfogadták, visszavágnak a vereségért.